Orbán Ottó
Melyben Balassi módján fohászkodik
Isten szabad ege,
madarak serege,
széljárta, tág fényesség -
legfényesebb nekem,
aki nagy betegen
az erkélyről nézek szét,
röptében bemérve
s szemmel kísérve
egy-egy csapongó fecskét...
Ifjúság, mi lehet
e széles föld felett
szebb dolog az ép testnél?
Szándék és mozdulat
együtt küzd és mulat,
mint egy hiten két testvér,
s te csak röpködsz, hinta,
s könnyen haladsz, mintha
vajba mártott kés lennél.
Későn lett szavam rád,
levegős szabadság,
amikor már rég nem vagy,
ha fölkel is napod,
sugárzó alakod,
kívül süt csak, ott benn fagy;
az idő nagy hamis,
mint a szerelem is,
legizzóbb, ha épp elhagy.
Most hívlak hát téged,
szabd rám szemmértéked,
megfizettem az árát:
lappangó öregség,
bujkáló betegség
orgyilkos tőrként jár át -
tedd meg hát, hogy híved,
fölfoghassam műved
határtalan határát!
Egy rossz kempingszékben
ülve, mint az égben
görgő felhőgomolyban,
így beszéltem ahhoz,
ki télre nyarat hoz,
s nem tudni, ha van, hol van,
mégis ott van minden
sziromban és szívben,
s minden halvány mosolyban.
