Neurózis

Minden neurózisban két tendencia nyilatkozik meg, amelyek egymással szöges ellentétben vannak, s amelyek egyike mindig tudattalan. (C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába) - A neurotikus ember csak egyik speciális esete a meghasonlott embernek, aki egyesíteni akarta magában a természetet és a kultúrát. A kultúrprocesszus közismerten az emberben működő állati ösztönök egyre tökéletesebb megfékezése; szelídítési eljárás, amelyet a szabadságra éhes állati természet időnkénti lázadása nélkül elképzelni sem lehet. A kultúra kényszerébe szorított emberiséget időnként el-elragadja ez a mámor: az ókor a dionüszoszi orgiák keletről előtörő hullámában élte ezt át, ami az antik kultúra lényeges és jellemző alkotórészévé lett. Ennek szelleme nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a Krisztus előtti utolsó század számos szektájában és filozófiai iskolájában a sztoikus ideál az aszkézisig fejlődött, s hogy végül is ez idők politeista káoszából Mithrasz-kultusz és Krisztus aszkézist hirdető vallása született. (Saját megjegyzés: a keresztény aszkézisre az egyik válasz Mohamed vallása) - A neurózis: meghasonlás. E meghasonlás oka a legtöbb embernél az, hogy a tudat ki szeretne tartani erkölcsi ideálja mellett, míg a tudattalan a saját (ellentett irányú) erkölcstelen ideálja felé törekszik, amit pedig a tudat szeretne letagadni. A konfliktus fordított is lehet. A szélsőségeket általában ajánlatos kerülni: mindig az ellenkező véglet gyanúját ébresztik fel bennünk.

A neurózis nem más, mint a test hatalomátvétele a tudat fölött. (C.G. Jung)