Az ember néha hajlamos az önpusztításra. Alkalmanként úgy érzi, hogy mindenféle különösebb ok nélkül, figyelmen kívül hagyva a logikát, vagy az önmagának felállított szabályokat, ártania kell önmagának. S mint afféle tengeribeteg, klausztrofóbiára hajlamos utas, elhatározza, hogy kirándulást tesz egy szűk tengerjáróhajóval a viharos óceánon. Valahol jómagam is így tettem, mikor, mondhatni unalomból, s némi - férfiakra általában jellemző - egészséges kiváncsiságtól hajtva, az egyik nagy kereskedelmi csatorna "Királynő" című remekbeszabott műsorával ütöttem el néhány felesleges órát.
A szépségverseny, mint műfaj látványos dolog. Nemcsak a fürdőruhás bemutató, hanem úgy általában az egész. Persze a legszebb nő kiválasztása merőben szubjektív dolog hasonlatosan a legfrankóbb autó, a legfinomabb bor, a legjobb film, vagy a legemlékezetesebb zenei akkord megnevezéséhez. Kinek a pap, kinek a papné. Valakinek meg egyik sem, mert az állatokat kedveli. Az persze egy dolog, hogy legnagyobb bánatomra a döntős hölgyek nagyjából mind egyfajta - fotómodell - típust testesítettek meg (persze legalább idomaik nem a "Szilikon-völgyben" formálódtak), így a fürdőruhás bemutatónál a nagyestélyis felvonulás némiképp izgalmasabbnak mutatkozott. Ettől függetlenül arcuk többnyire helyes volt, s az is elmondható, hogy egy dekányi túlsúly sem mutatkozott meg napokig koplaltatott alakjukon.
Igazából maguk a lányok, s maga a verseny ténye, s végeredménye még nem ébresztette volna fel bennem a billentyűzetet kaparászó, s az internet erdejében tomboló vadállatot, mert hát voltak már szebbek is, kevésbé csinosabbak is, szóval alapjában kijelenthetjük, látvány terén alsóhangon azt kaptam, amit vártam. De maga a műsor...
Nos mondhatnám, hogy szót sem érdemel, ám ez sajnos nem igaz, mert bizonyos részletek mindenképp kiemelésre érdemesek. Első a műsorvezetés. Lilu hozta a kötelezőt, s a magam részéről - mivel alapvetően a barokkos nőideál áll a legközelebb hozzám - mindig szívesen időztem el szűk ruhába bujtatott idomain egy-egy varázslatosan szép, ám alultáplált fürdőruhareklám után. Hujber Ferenc esete már kicsit más. A műsor első felében még elment a nyáladzó kiskutyaként a lányok bájait verbálisan csodáló kéjenc szerepe, elvégre ezt tulajdonképpen el is várjuk egy olyan rosszfiús alkattól, mint amilyen a színművész volt korábban. De a már napköziben is szakállasnak tűnő poénok, vagy viccesnek szánt szófordulatok az embernek inkább általános iskolás csajozós dumáit juttatta eszébe, mintsem egy szépségverseny felkonferálását, illetve leendő szépségkirálynőkkel - akik sablonos és kiszámítható válaszaikkal egymást múlták felül - készített rövidebb interjúkat.
Persze ez még önmagában fogyasztható lett volna - pestiesen szólva szódával elmegy - de sajnos a rendező szerint valamiért szükség volt a hosszabb-rövidebb szünetek unalmát áthidalni hivatott zenés betétekre. Már első alkalommal meglehetősen bizarr volt a "Nemzet Főhooligánját" látni Lady Gaga bőrében. De "Pókerarcunk" becsületére legyen mondva, a teljes nevetségessé válás nélkül sikerült rutinból lehoznia a produkciót, még annak ellenére is, hogy néhány gondosan megtervezett pózról egy koravén Gianni Morandi-utánzat jutott az ember eszébe. Más kérdés, hogy a "tánckar" fetrengése, s jobb sorsa érdemes énekesünk lófrálása szemmel láthatóan mindenféle átgondolt koreográfiát, s komolyabb tervezést nélkülözött. Aztán Feró és BB produkciója már nem okozott különösebb meglepetést, bár talán jogosan tehető fel a kérdés, milyen okból énekeltek pont ők duettet, s miért pont itt. Az utolsó "produkciót" is figyelembe véve kézenfekvőnek tűnik, hogy különböző korok, s zenei stílusok, műfajok férfi sztárjaival kívánta a rendező szinten tartani a hölgynézők figyelmét, de akkor sem túlságosan érthető, miért is kellett szegény srácoknak Lady Gaga és Britney Spears slágereket énekelni. Mert ha a Lady Hooligan szokatlan volt, akkor Britney Spears Toxic-ja Brash Bence, Varga Viktor, s "Csizmás Kandúr" (sajnos a fiatalember nevét tudatlanságok és műveletlenségem okán nem tudom, nézzék el ezt nekem) előadásában maga volt a megtestesült borzalom, a 18-as karikát kívánó iszonyat, egyszóval méreg, mely nagyobb dózisban szellemi leépülést von maga után. Elhiszem én, hogy a "Csillag Születik" dobogósainak, felfuttatott sztárocskáinak bizonyos időközönként szerepelnie kell a képernyőn, de ha már olcsóságuk okán ez nem kikerülhető, legalább öltöztessék fel őket normálisan. Azért egy női szépségversenyen mégse az legyen az ember érzése, hogy valójában a "Kék Osztriga Bár" vendége. Mert hát a három szerencsétlen láttán - mintha Pinokkió, Pumukli és Csizmás Kandúr eltévedt volna egy női ruhákkal foglalkozó kínai mosodában - először elfogott a röhögés, mely később sajnos heveny hidegrázásra váltott, mikor már a hangjukra is sikerült odafigyelnem. Ugyanis szegény srácok bárhogyan is próbálták a maguk visszafogott stílusában kiénekelni Britney igen "bonyolult" hajlításait, ez sehogy sem sikerült, mint ahogy az összhangra törekvés is maximum az öltözködésben volt fellelhető.
Egyszóval az este új műfajt láthatott a nagyérdemű: a televíziós szépségverseny paródiáját
Végülis ez is valami. Ha már jó alapanyagból jó végterméket nem tudunk nyújtani, legalább adjunk valami újat, valami különösen, érdekesen rosszat.
