Ismét úgy érzem, mintha sok ember nem is ezen a világon élt volna eddig. Úgy látszik mostanság ez az érzés egyre gyakoribb lesz. Tudom, hogy kényelmesebb bizonyos vélekedésekre hallgatni, mint elgondolkodni a világ valós dolgain, a jövő bizonytalanságain, a jelen kihívásain és a múlt történésein, de azért egy-egy reggel érdemes beállni a hideg zuhany alá is. Persze lehet hisztizni is, külső szemlélők, lobbisták, érdekemberek, vagy csupán idealisták véleményét szajkózni, ismételgetni, szándékos, vagy épp valós félelmeikben osztozni. Akár a médiatörvénnyel kapcsolatban is. Néhány csomópontba szedve csokorba gyűjtöm gondolataim a törvény körüli hisztériával kapcsolatban. Nem a törvénnyel, csupán a vele szemben gyakorolt fenntartások kapcsán!

a) A média és a politika:

A politika mocskos dolog. Egy politikus, politikai párt, erő, konzervdoboz, bányaló, győzelmében a tömegmédia korában az alábbi tényezők meglehetősen keveset számítanak:
- célok,
- karakter,
- megbízhatóság,
- előélet,
- hitelesség,
- program,
- szépség,
- jó kiállás,
- beszédkészség,
- szónoki erények.


Ezt - úgy gondolom - az utóbbi 20+X év bemutatta. Nemcsak nálunk. Például ott volt a szélsőjobbos, kevéssé tolerált szexuális beállítottságú Haider esete (bár ez utóbbi információt a médiából tudjuk, tehát lehet, hogy nem is igaz).
De azért valljuk meg, Merkel asszony sem egy Helmut Kohl kiállású ember, mégis megválasztották.

Akkor mi is számít?

Hát a média. Aki uralja a médiumokat, fölényben van, s nyerni is fog. Médiafölénnyel egy kannibalizmusra hajlamos, tüdőbajos, kiöregedett, skizofrén vadszamarat is meg lehet választatni, az emberek el fogják hinni - megfelelően egyszerű üzenetek és megfelelő ismétlésszám, ideálisan előkészített lejáratókampány és rágalomhadjárat (ellenfélnél) esetén - hogy ő a legkisebb rossz, ezáltal az egyedüli helyes választási lehetőség.
Azt hiszem 2002-ben valami hasonló történt, továbbá 2006 még erre is rákontrázott.

Tanulságok:

1. Politikában, politikacsinálásban nem számít honnét jöttél, ki vagy, mik a céljaid.*
2. A látszat számít, hazudni szabad, sőt, bizonyos esetekben szükséges.
Ennek gyengébb verziója az igazság elhallgatása.
*3. A legfontosabb dolog az ellenfeled lejáratása, hazugságok, féligazságok, rosszindulatú feltételezések  tényként, biztosan bekövetkező jövőbeli eseményként történő beállítása. Ehhez médiafölény szükséges, továbbá rengeteg pénz.

Következtetés:
1. Ha nincs pénzed, nincs médiád, teljesen mindegy mennyire vagy alkalmas, a kutya sem fog veled törődni, nem fognak megválasztani.
2. Nem lehet más a politika. Hosszútávon nem.
3. Csak és kizárólag a győzelem számít, a gyakorlat alapján (2002, 2006) bármit el lehet és kell követni, bármilyen eszközt fel lehet használni eléréséért.

b) Sajtó- és véleményszabadság:

1. A kritikusok legfőbb elve az, amely azt mondja ki, hogy a szabályozás önmagában már cenzúra. Vagyis mindkét dolognak (sajtó és vélemény) szabadon, fingszerűen el kell szállnia a szélben, éterben mindenféle székrekedést eredményező szabályozás nélkül.
Ez az elv. Ennek nyomán lehet elvi alapon kritizálni mindenféle szabályozást.

2. Bizonyos politikusok, államok az emberek, a közösség védelme érdekében bizonyos véleményeket, irodalmi termékeket tiltanak, szankcionálnak.

3. Igen ám, de ha a gyakorlatban egyszer, akár egyetlen esetben is szabályoztam valamit, betiltottam valamit, büntettem valamilyen véleménynyilvánítást, már sérül az elv, tehát ezek után, ha ezt én tettem, vagy nem töröltem el a korábbi tiltást, ergo nem ezen elv alapján gyakorlom magam is a hatalmat, nem támadhatom a további szabályozási kísérleteket ezen elv harcba állításával.
Márpedig addig, ameddig engem bizonyos vélemények hirdetéséért, nyílt színi képviseletéért megbüntethetnek, lecsukhatnak, vagy bizonyos irodalmak cenzúra alatt állhatnak, sérül az elv.

Tanulságok:

1. A szélsőséges szabályozatlanság és a szélsőséges szabályozás között számtalan átmenet létezik.
2. Teljes sajtó- és véleményszabadság nincs, egészen addig, amíg vannak betiltott irodalmak, s szankcionált vélemények. VAGY Nyugodtan beszélhetek sajtószabadságról szabályozás esetén is, elvégre szélsőséges szabályozatlanság, mint állapot meglehetősen ritka, szinte nem is létezik. Ha pedig egy kissé szabályozott rendszert nevezhetek annak, akkor egy kissé jobban szabályozottat is.
3. HA már valamit szankcionálok - mint állam és/vagy közösség - miért ne szankcionálhatnék mást is a közösség védelme érdekében? Ki állapítsa meg mi a jó a közösségnek, ha nem a demokratikusan megválasztott, a képviseleti demokrácia csúcsszerveként tevékenykedő kormányzat?

Következtetés:

1. A média szabályozásával a sajtószabadság nem szűnt meg. Vagy azért, mert elvi alapon eddig sem létezett, vagy azért, mert ha elvi alapon eddig is létezett, a fentiek miatt eztán sem fog megszűnni.
2. Egy elméleti szabályozás mércéje mindig a gyakorlat. Lehet előre tartani attól, hogy szar lesz a puding, mert valaki szerint romlott volt a tej, de nem fogjuk megtudni egészen addig, amíg el nem fogyasztottuk.

c) A nép és az ő védelme/befogadóképessége:

1. Elméletileg kezelhetjük felnőttként az embereket és mondhatjuk nekik azt, hogy válasszanak, gondolkodjanak, rágjanak meg mindent, s utána döntsenek arról, mit is tartanak értékesnek. Tehát ez esetben nem szabályozok semmit sem, az embereknek alkotmányos joga van a hülyeséghez, nincsenek betiltott irodalmak. Mindent az emberek elé teszek, ami csak létezik/létezett, mint az egyszeri gazda a disznói elé, s majd ők megeszik azt, ami nekik tetszik.

2. Mondhatom azt is, hogy nem bízom az emberekben. Nem bízom abban, hogy felelősen tudnának gondolkodni, hogy mindenki megfelelően elégséges józan ésszel rendelkezik. Továbbá abban sem bízom, hogy nem lehet őket bizonyos propagandákkal befolyásolni, letéríteni a helyes, az össztársadalmi érdekből kívánatos útról. Ebben az esetben bizonyos - SZERINTEM - káros eszméket, irodalmakat betiltok, cenzorálok, bizonyos közösség előtti viselkedésformákat bírságolok, büntetek. Több ország pl. betiltotta a szcientológiai egyház működését határain belül, mert egyszerűen kártékonynak tekintette, feladva ezzel a szabad vallásgyakorlás elvét, a hülyeséghez való jogot, a szabad véleménynyilvánítás elvét, stb... Vannak államok, ahol tilos kiadni pl. a Mein Kampf-ot (most csak ez jutott eszembe, de bizonyos, hogy vannak más tiltott irodalmak is), s tilos bizonyos önkényuralminak minősített jelképeket birtokolni, eladni, vásárolni, nyílt színen viselni. Ugyan ezek az államok mindezt a közösségük érdekében, a rend fenntartásának érdekében tették, de a másik oldalon számtalan demokratikus elvet megsértettek: sajtószabadság, szabad véleménynyilvánítás joga. Tehát ha Magyarországot kárhoztatják némely fórumokon, akkor ugyanazon elv alapján, elméletileg támadhatnánk azokat az államokat, melyek a fenti tiltásokkal éltek.

3. Az emberek befolyásolása, manipulálása ma már iparág. MA már nem termékek megvételére bíztatnak bennünket azok íze, színe, alakja, hasznossága miatt, hanem életérzést, valami kézzel meg nem fogható fennsőbbségi érzést, egyéniséget, életmódot adnak el nekünk. Ne azért együnk a mekiben, mert finom a csirke, vagy a hamburger, hanem azért, mert ez egy trendi dolog, ez egy életérzés. Mi ez, ha nem manipuláció? Kenjünk magunkra mindenféle szükségtelen kencét, mert azt az üzenetet kapjuk, hogy azoktól különbek leszünk másoknál. Sőt. Kenjünk a gyermekünkre is, akinek ideális esetben még körülbelül 8-10 évig nem is lenne szüksége semmilyen arckrémre, sminkre, festékre, csak azért, mert elhitették velünk azt, hogy ezáltal lesz különb másoknál. Persze a többi szülő is ezt teszi, tehát a csemeténk pont, hogy nem lesz különb, viszont az üzenetnek, programnak megfelelve a cég magas forgalmat realizál hazugsága, sugalmazása által. Mi ez, ha nem manipuláció? Az ember csak kapkodja a fejét a sok üzenet között, s szinte ideje sincs dekódolni azokat, már kapja a következő adagot. Ki állapítja meg mindennek hatását? Ki szedi össze ezek pozitívumait, negatívumait? Azok akik belőle élnek? Hihetünk nekik? Hihetünk pl. a Monsanto tudósainak a genetikailag manipulált növények élettani hatásairól végzett tanulmányaikkal kapcsolatban?
Ma elérkeztünk arra a szintre, ahol a tömegmédia szabályozása nem választási lehetőség, hanem szükségszerűség. Érdemes lenne megvizsgálni pl. az emberek viselkedésének, társas kapcsolatainak, közösségeinek változását azóta, hogy minden lakásba bekötötték a kábeltévét, és/vagy életünk szinte minden éber pillanatában különböző reklámok bombázzák a tudatunkat. Bizonyos gazdasági érdektől hajtva sokan bármekkora hazugságot, ordenáré csúsztatást szinte szankció nélkül eszközölhetnek céljaik elérése érdekében.

Tanulságok:

1. Az, hogy mennyire engedem gondolkodni az embereket és mennyire adok nekik már megrágott, cenzúrázott tényeket, véleményesített történéseket, egyéni szájíz, politikai érdek, gazdasági érdek kérdése.
2. Az, hogy mennyire engedem el a szabad sajtót véleményt formálni, a médiát tevékenykedni, a lovak közé dobom-e a a gyeplőt, vagy éppen bizonyos irányba terelem őket a szekér további épsége érdekében, attól függ, mennyire tartom érettnek a társadalmat, s bizonyos tartalmakat mennyire tartok károsnak. Károsak a dohányzást pozitív életérzésként átadó reklámok? Megfertőzhetik a fiatalok, felnőttek gondolkodását? Bizonyos államok szerint igen.Lásd. pl. a cigarettareklámok esete a Forma1-ben évekkel ezelőtt, melynek tiltása tulajdonképpen a frencsájz megszűnését eredményezte némely államokban.

Következtetés:

1. Ha megbízom az emberekben, ne szabályozzak semmit sem. NE szankcionáljak semmit sem.
2. Ha nem bízom bennük, mert esetleg káros következményekkel járhat, szabályoznom kell. Nem csak lehet, kell. Ha a gyermekem jövője érdekel, bizonyos dolgokat tiltanom kell annak érdekében, hogy normális felnőtt váljon belőle. Lehet, hogy most lázad a szabályozás ellen, de később lehet, hogy meg fogja köszönni azt.

d) A nemzetközi kontroll:

1. A nemzetközi kontroll lényegében hasznos is lehetne, mivel elvileg az alapvető emberi jogok biztosításáért, kormányoktól független érvényesítéséért tevékenykedik, harcol. Ez önmagában szépen hangzik. Elméletben.

2. A nemzetközi kontroll az államok belügyeibe, az ott élő emberek életébe történő önkényes beavatkozás, aminek semmilyen jogalapja sincs. Miért tapasztalhatjuk azt, hogy a gyakorlatban az egész nem szól másról, mint egyfajta világrend, társadalmi berendezkedés exportálásáról? Annak is csak azon részéről, mely az exportőrök érdekének megfelel? Miért van az, hogy a nemzetközi kontroll bojkottálni tudja egy nem kívánatos állam kereskedelmét, kivéve a fegyverek eljuttatását az éppen hatalmon álló diktátornak és ellenzékének? Miért tapasztaltuk azt, hogy annak idején, mikor mindenünket privatizálták, emberek százezreinek tették tönkre az életét, nem működött a nemzetközi kontroll? Senki sem emelte fel a szavát külföldön a spontán privatizációval szemben? A munkához és emberhez méltó élethez való jog alkotmányos jog. Mégsem foglalkozott ezzel senki sem. Miért? Mert senkinek sem állt érdekében mindennek firtatása a szerencsétlen érintetteken kívül.

Tanulságok:

1. A nemzetközi kontrollálási kísérletek mind egyéni, és cégérdekeket szolgáló alapon mozognak. Egy olyan rendszer fenntartását, kiépítését szolgálják, ahol a kontrollálni kívánók az "exportőrök" nyugodtan folytathatnák tevékenységeiket, kisded játékaikat.

2. A nemzetközi kontroll olyan országokat nem érint, ahol nincs valamilyen olyan erőforrás, vagy gazdasági érdek, amely a kontrolláló politikai erőt támogató gazdasági lobbit nem érdekelné. A rendszerépítőket, kontrollálókat, "exportőröket" sosem érdekli az, hogy a "meghódítandó" államok emberei hogyan is akarnak élni valójában.

Következtetés:

1. Felelesleges nagy jelentőséget tulajdonítani bizonyos külföldi sajtótermékek kirohanásainak. A sajtó munkásai gyakran zárnak össze, lépnek platformra egymással nemzethez történő tartozástól függetlenül.

2. A szabatosan működő médiumok előnyeit élvező gazdasági lobbi - amennyiben veszít ezzel a szabályozással - nyilvánvalóan mindent elkövet majd azért, hogy a törvényt ellehetetlenítse, kifordítsa magából.

a-b-c-d)

A szélsőséges szabályozatlanság állapota hosszútávon káros a közösségekre nézve, az erőseknek, a nagyoknak kedvez. Miért? Mert lehetőségük van a többi egyed befolyásolására, manipulálására, elnyomására.
A gazdasághoz hasonlóan, ahol az erős elnyomja a gyengét, ahol nincsenek egyenlő esélyek, a társadalom esetében is meg kell védeni a "gyengét", aki nem képes ellenállni azoknak az üzeneteknek, melyeket más emberek megértenek,  mozgatórugóit átlátják s elvetnek.
A politikában - ha valaki végre akarja hajtani hosszútávú céljait - uralni kell a médiát, ennek eszköze lehet a pénz és/vagy a hatalom. Számtalan példát lehet felsorolni arra nézve, hogy az elméleti szabályozatlanságot a gyakorlatban jócskán felülírta a pénz, a tőke, a lobbiérdekek általi szabályozás. A szabályozatlan média is szabályozott, csak láthatatlanul. A pénz, a tőke , bizonyos pénzemberek által. Mennyiben beszélhetünk független médiáról? Független újságírásról?

Korunk társadalmában az emberek életét legjobban befolyásoló tényezők a különböző médiumok, tehát valahol jogos az a gondolat, amely a társadalom tagjainak védelme érdekében (s talán a hatalom könnyebb gyakorlásának, megtartásának érdekében, melyet egyébként más eszközzel az ellenfél is megtenne) ezeket bizonyos szabályozás alá kívánja vonni. A jövő, az egyén, az ország érdekében. S a nemzetközi visszhangok? El kellen végre felednünk azt a negatív hozzáállást, azt az önbizalomhiányos felfogást, mely szerint nekünk haptákba kell vágnunk magunkat minden olyan esetben, mikor valaki tőlünk nyugatra kiált egyet. Teljes jogú tagjai vagyunk az Uniónak. Nem kell folyamatosan szabadkoznunk, szégyenkeznünk.